Hadházy az Ügyészségnél mondott beszédet: Szánalmas, alávaló, lúzer nép vagyunk, ha hagyjuk, hogy elcsalják a választásokat
A Ferenciek teréről – az Erzsébet hidat érintve – az Ügyészség előtt ért véget Hadházy Ákos keddi tüntetése.
A Ferenciek teréről – az Erzsébet hidat érintve – az Ügyészség előtt ért véget Hadházy Ákos keddi tüntetése.
Soha nem nyert még csapat 5–0-ra a fináléban.
A Liverpool a 20., Szoboszlai Dominik az első angol bajnoki címét szerezte meg.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Törökország ellen a magyar válogatott.
Törökország 3–1-re győzött a Nemzetek Ligája-osztályozó isztambuli odavágóján.
Akárcsak egy éve, idén is a Nemzeti Múzeum lépcsőjét és az Andrássy út elejét választotta helyszínnek a két legnagyobb párt elnöke. Magyar Péter valamiféle nemzeti konzultációt jelentett be, Orbán Viktor beszéde pedig más miatt maradt emlékezetes. Ez volt az ünnepi közvetítésünk.
Plzen–Ferencváros 3–0, összesítésben 3–1 a cseheknek.
Komoly változtatást jelentett be a Meta kedden: a Facebookon végzett élő közvetítések videói ezentúl csak 30 napig lesznek eltárolva, tehát csak ennyi idő áll majd rendelkezésre, hogy visszanézzék azokat a felhasználók. Utána mindenképp törlődnek.
Mostantól bárki, bárhonnan, bármikor csodálhatja azt a páratlan kilátást, ami eddig csak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége számára adatott meg.
Hét gólt lőttek a csapatok a Groupama Arénában.
Nem volt kaput eltaláló lövése a Fradinak és 2–0-s vereséget szenvedett.
Ez lenne a sportközvetítések jövője?
Nagyon simán verte meg a döntőben Michael van Gerwent.
Továbbra is veretlenek a mieink.
Döntöttek az Amerikai Egyesült Államok polgárai, Donald Trumpnak adtak újabb négy évre mandátumot. A republikánus jelölt előnye végig meggyőző volt, Orbán Viktor gyorsan igyekezett gratulálni neki. Közvetítésünkben percről percre követjük a fejleményeket.
Az első félidőben jobban játszott a magyar csapat, a másodikban nagyot küzdött.
Visszatért a fővárosba a nemzeti ünnepen a miniszterelnök, aki a Millenárison elmondott beszédében intézett támadást Magyar Péter ellen. A Tisza Párt elnöke pedig – sokkal népesebb közönség előtt, mint Orbáné – pályázatot hirdetett a jövő politikusoknak.
Anderlecht–Ferencváros 2–1.